Itt van a legelső rész, remélem sokan elolvassátok majd.:)

Miután a kihalt utca közepén teljesen egyedül maradtam a két hullával, rájöttem, hogy lassan menni kéne mielőtt kiér a rendőrség. Körülnéztem, hogy merre tudnék biztonságban kijutni Colorado népes városából, Denverből.
Észrevettem egy szűk kis utcát, csak éppen azt nem tudtam, hogy merre vezethet. De jobb eltévedni, mint meghalni. 
Farkas formát öltöttem, és elindultam előre, abban reménykedve, hogy kivisz egészen az erdőhöz. Szerencsére hamar kiértem a járatból, és pont egy sötét erdő tárult elém. Nem volt időm körbenézni vagy gondolkozni, hogy jó ötlet-e betenni oda a lábamat, mert bármelyik pillanatban a nyomomra akadhattak. Berohantam a hóval borított hatalmas femyvesbe, és megpróbáltam szaglásomra hagyatkozni ami a legutóbb sem csalt meg.

 Rövidesen rájöttem, hogy az erdő melyik részén járok, és egyből futásnak eredtem a keleti irányba. Nem messze jártam csak a házamtól, úgyhogy ezt vehettem annak is, hogy rámmosolygott a szerencse. Hamar oda is értem a lámpák által fehérre festett kisházhoz. Óvatosan bekopogtam, és egy őszhajú nénike nyitott ajtót. A mamám rögtön betessékelt, nem is kérdezősködött, hogy hol voltam eddig. Nem az a típus. 

***

 Mikor reggel felkeltem, igyekeznem kellett, hogy ne késsek el a suliból. Általában könnyen felkeltem, de a tegnapi hosszú éjszakám miatt a szokásosnál is fáradtabb voltam, úgyhogy az éjjeli szekrényemről egy lassú mozdulattal levettem a pisztolyom - ami egyébként mindig ott van -, és lepuffantottam az ébresztő órámat. A hangos durranással felébresztettem a szomszédságot, akik tudják, hogy rettentően fura ház lakók vagyunk, és már megszokták, a reggeli hangzavart. Pár perc elteltével kikászálódtam a pihe-puha ágyamból, ami csalogatott vissza minden egyes pillanatban. Majd mikor leértem a lépcsőn, a mamám csöppet sem lepődött meg a lövöldözés hallatán, inkább felajánlott egy új ébresztő órát. 

 Gyors bekaptam pár teljes kiörlésű kekszet, aztán rögtön indultam is a suliba. Első óra biológia volt, bevallom, nem a kedvencem. Viszont számomra hamar véget is ért, mivel észrevettem, hogy két férfi rendőr közeledik a terem felé. Gyorsan kikéretőztem mosdóba, hogy még véletlenül se bukjak le. Viszont a mosdó közelében nincs kijárat, szóval jól el kellett bújnom. Meghúztam magam a régi kajáldában, ahova senki sem szokta betenni a lábát. 

 Megpróbáltam koncentrálni, és meghallani távolról, hogy miért jöttek a zsaruk. Farkastulajdonságaimnak hála, a nagyrészét ki tudtam venni a beszélgetésnek.

- Rendben van gyerekek, semmi pánik. Csak szeretnék feltenni pár kérdést. Gondolom ti is hallottatok rejtélyes Fejvadászról. Nyomot fogtunk, ugyanis tegnap éjszaka egy hajléktalan látta, amint két nyomozótársunknak valaki kitépi a szívét, és levágja a fejét. És sajnos az a gyanúnk, hogy ebbe az osztályba jár.

Megborzongtam. Képtelenség. Nem volt ott senki. Badarság. Úristen Pesudo,  menekülj. Tudják a titkodat. Gondoltam magamban.

- Hülyeség! Nem lehet! - mondták egyszerre ordítva osztálytársaim.

- Csöndet! - csapott le asztalára a tanárúr, mire mindenki elnémult.

- Van egy rajzunk a feltételezett személyről. - csönd lett.

 Jaj ne.

- Ez Pesudo Clark. Most ment ki mosdóba, mielőtt beléptek volna.

 Mikor megláttam a rendőrök közeledő alakját, kicsit bepánikoltam. Nagyon. Nem volt más kijárat, könyökömmel kitörtem a vastag üveg ablakot, nem törődve a belém álló szilánkokkal. Kiálltam a vékony ablakpárkányra, és nagy levegőt véve leugrottam az ötödik emeletről. 

 Farkastehetségemnek köszönhetően könnyedén földet értem, még csak ki sem ficamodott a bokám, vagy bármilyen testrészem. Gyors pillantást vetettem a fent bámészkodó követőimre, akik ámulva nézték, hogyan élhettem túl mindezt. Majd ismét futni kezdtem, bár magam sem tudtam merre - csak minél hamarabb ki akartam érni Denverből, hogy elrejtőzhessek az erdőben. 

 Hál' Istennek, hamar megláttam a fenyőkkel borított rengeteget, viszont a sorscsapásra, ami ért, egyáltalán nem voltam büszke. Egy hang csapott meg, hátulról. Nem volt hangos, nem ordított. De mégis határozott, és komoly volt.

 - Állj meg, ott ahol vagy, farkas.

 Megborzongtam, ahogy kiejtette a fajtám nevét a száján. Nem mertem hátrafordulni sem, megnézni milféle alak állhat mögöttem. Majd végül lassan megfordultam. Egy fiatal férfi állt velem szemben. Fegyver volt nála, rendőr volt.  Megepődtem, amiért pisztolyát nem rám szegezte, hanem lógva tartotta maga mellett. Egyből éreztem az illatából, hogy nem ember, hanem ő is olyan mint én. Alakváltó.

 Gyorsan körülnéztem, és mivel úgy láttam egyedül vagyunk a környéken, felvettem farkas formámat. Nem azért, hogy harcolni kezdjek, hanem azét, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam, a fajtámbelimmel.  Bár döcögve, de végül lelapultam a földre. Jól tudtam, hogy a rendőr erősebb volt nálam. Viszlát mama. Vártam a pillanatot, mikor odajön elém, és beleszúr valamit a szívembe, legyen az tőr, kard, vagy akármi. Én megadtam magam, mert nem volt más választásom. De a perc nem jött el, bármennyire és készültem rá fel. 

 Most vége. Ittvan. 

 Ott állt előttem. Farkasalakban. Szürke mancsai az orrom előtt pihentek. Nem néztem rá föl. El borított a szégyen, hogy így kell meghalnom, de valahol belül mégis éreztem, hogy így van rendjén. Majd meleg leheletét éreztem meg a tarkomón. Ám ahelyett, hogy eltörte volna a nyakamat, lehasalt elém - ezzel szinte tükörképemet mutatva -, és szelíd morgásba kezdett.

 - Azt akarom, hogy még ma tűnj el a városból, és hagyj fel a Fejvadászattal. És légy hálás, amiért nem más talált meg. - mondta komoran, majd visszaalakult emberré.

 Én válaszul csak enyhén bólintottam. Rögtön felkeltem, és bemenekültem az erdőbe. Mikor hazaértem, gyorsan felrohantam a szobámba. Összedobáltam két bőröndbe a legfontosabb holmiaim, és lerogantam a mamámhoz, aki épp a vacsoránkat főzte. Felém lépett.

 - Mi ez a sietség? - kérdezte kedvesen.

Én nem válaszoltam neki, csak megfogtam a puha ráncokkal borított kezeit.

 - Mama. Elmegyek. Ezt a két bőröndöt küld majd fel valahogy Vailbe, az én nevemre. - gyors puszit nyomtam az arcára. - Köszi.

 Értetlenül nézett rám, de én nem vártam meg, míg válaszol. Újra felvettem farkas formámat, kirohantam a régi tölgyfa ajtón, és Vail felé vettem az irányt. Az erdőn keresztül rohantam, nem nézve hátra. Mancsaim alatt hallottam a hó ropogását, ami bíztatott, hogy vár rám egy jobb élet.